Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

  Jó hosszú, de korrekt, 2 dologhoz:
késleltetett: részben igazat adok, a második hozzáérést én sem értettem, az első csak simán lepattant, de esélye nem volt birtokba venni a pakkot a játékosnak, azt nem szokták lefújni, de mint mondtam, a másiknál én is húztam a szemöldököm, hogy vmit rosszul tudok? (Emlékszem a 95-ös NHL-ben pl. éppen csak ellenfélhez ért, már le is fújták a játékban, de mondjuk azért az más volt:))
Lajos: igazából én nem anyáznám Engellandot, és most nem a homerkedés miatt, hanem mert sok gólt kapunk abból, hogy nincs takarítás a kapu környékén, és most Engelland ezt nem engedte, rögtön odabaszott, ha arra jártak, és így nézve nézd el nekem, hogy egyetértek azzal, hogy a kisebbe kötött bele:)
 



igen, igazából a másodikon hörrentem fel én is, hiszen egyértelmű volt. ettől még persze a mai napig van olyan zebra, aki egy érintést is befúj, ami meg hülyeség

nem arra gondoltam, amikor a kapunál odanyomott neki és Lajos pattogott, az tök oké volt szerintem. azért is írtam, hogy a törperakéta frusztrált és inkább a játékkal kéne foglalkoznia. az azt megelőző kiállításuk egy palánk melletti kakaskodás volt, távol a kaputól, azt nem értettem, minek kell. lett volna ott bőven kibe belekötni Lajoson kívül is

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.